Mitfőzzekmamagamnak

Off: Éljen a magyar popszakma: Csifó Dorina zenekart alapított.  Mi is alapítottunk zenekart, de legalább 21 évesen már volt érettségink.

On: Szó már esett a bruschettáról e hasábokon, viszont a legegyszerűbb, paradicsomos feltét általam mívelt fajtáját még nem volt alkalmam ismertetni veletek.

Fogok két, szép nagy paradicsomot, és az egyiket elkezdem hámozni. Rájövök, hogy erre semmi szükség, ezért a hámozót a mosogatóba ejtem, a paradicsomokat pedig felkockázom. Egy gerezd fokhagymát aprítok hozzá és néhány bazsalikomlevelet. Egy kis oregano is mehet bele. Só ízlés szerint, nem kell túlzásba vinni. Összekeverem, majd félreteszem (ezt a fordulatot imádom a receptekben!), addig pont összeáll, amíg a pirítós elkészül a tűzön. A kész kenyérre szűz olivát löttyintek, ráhalmozom a paradicsomot, majd néhány forgács parmezánnal tetézem. Ha minden jól megy, a kézilány addigra ki is nyitotta a hűtött rosét. (A kép becsapós, mert nem csak paradicsomos bruschetta van rajta)

BREAKING: sasoljatok, délután jön az olvasói nyereményjáték!!!

Mármint, hogy ennyiszer szedtek belőle a vendégek. Nem nagy etwas, kezdők és antitálentumok is nyugodtan próbálkozhatnak vele.

Előző este a csirkemellet nagyjából egyforma csíkokra vágom és olivás-mustáros-csilis-sós pácban berakom a hűtőbe. Ezt követően sört bontok és megnézem az orosz-holland meccset, ezen a szinten már illik követni a történéseket.

Másnap fél tizenkettő táján vegyes salátát készítek, balzsamecettel, olivával, ízlés szerint fűszerezve, de nem kell túlzásba vinni, csak köret lesz. Amíg a hűtőben pihen, bő olajban (sütéshez a kukoricaolajat ajánlom) kisütöm a csirkedarabkákat és egy jénaiban félreteszem. A mártás alapja tejföl - természetesen a combosabb zsiradékkal megáldott -, amihez danish blue sajtot és reszelt parmezánt keverek úgy, hogy ne legyen túl sűrű. Jön még bele csipetnyi só és egy csepp a legendás csípős cuccból (ez már volt házifeladat). A saláta mellé félbevágott pitakenyér jár köretnek, ezt tálalás előtt egy serpenyőben felmelegítem. Tálalás a fényképen megjelölt módon.

Miután nyár van és meleg, hűs fehérborral kísértük, Irsai Olivér személyében.

Levest csak elvétve készítek, de vasárnap ebédre vendégeket vártunk, így megkerülhetetlen lett a projekt. A bazsalikomos paradicsomleves mellett döntött a grémium, amit eddig még soha. A neten rápillantottam egy receptre, aztán emlékezetből és saját kútfőből estem neki.

Egy fej vöröshagymát apróra kockáztam, és megfuttattam oliván, a végén jött még egy gerezd fokhagyma, szintén apróra vágva. Ráömlött fél liter paradicsompüré, só, bors, no meg friss, szabdalt bazsalikom. Összeforraltam, majd felöntöttem egy liter alaplével (tyúk, kockából) és azzal forraltam kb. 10 percig. Ekkor megkértem a ház úrnőjét, hogy kóstoljon, mire azt mondja, hogy finom, de nem elég paradicsomos... Azanyádúristenit, mondom, itt főzök a famíliádra 40 fokban, te meg kritizálsz?

Aztán fogtam egy jó nagy paradicsomot, meghámoztam, felkockáztam, és 1-2 perc alatt összeforraltam a levessel. Ezután béke költözött a konyhába.

Tálaláskor friss bazsalikomlevelek és parmezán-forgácsok kerültek a tetejére (ezt megpróbáltam lefotózni, de a rohanás miatt életlen lett a kép, így dekorációként kaptok egy lopott paradicsomot). A családi hölgyek meg voltak elégedve a levessel, sőt, a főétel is nagy sikert aratott. Arról majd beszámolok holnap, nehogy már egy postban...

Tulajdonképpen nem mihálylottunk meg csütörtökön, mégsem került ide másnap a fotó, de most pótlom izibe. Három iskola találkozott a rácson: csirke, csontos karaj és csontos tarja. Az egyik kép jobb oldalán egy nyúl látható, de azt nem sütöttük meg. 

Na most abban vagyok, mert megígértem a zasszonynak, hogy a hvg goldenblog versenyén kicseszett sok milliót nyerek, erre a 80 jelentkező gasztroblogból nyolcat kikukáztak, közte ezt is. Persze utóbb kiderült, hogy a százezer felugró ablak valamelyikén megjegyezték, hogy csak a május előtt indult blogok versenghetnek, így tulajdonképpen én böktem el, amikor a "sikeres nevezés" című válasz-mailt elhittem. Emellett versenyben van olyan blog is, amelyikben tavaly tavaszi az utólsó bejegyzés, illetve olyan, ami fizetett újságírás (de legalább jó). Azért érdemes odaklikkolni, ilyen abnormális szerkezetű oldalt ritkán lát az ember.

Miután kianyáztam magam, jöhet a tényleges pác: este grillezés lesz a főosztály dolgozóival (7 fő), de csak délben fogunk húshoz jutni, így olyan pácot kellett kevernem, ami pár óra alatt felkészíti a csirke/sertés húsokat az égésre. Hajnalban fogtam egy befőttes üveget, és félig megtöltöttem a következőkkel: Montreal Steak Seasoning (erről majd értekezek később), frissen őrölt bors, só, csiliszósz, méz, mustár (pácba megfelel a glóbusz, egyébként emberi fogyasztásra minimum dijoni). Ezt felöntöttem olivaolajjal, lezártam az üveget és kegyetlenül összeráztam.

Ha este nem hajlunk el csúful, akkor holnap fényképes beszámolót tartok az eredményről. Pá.

Valószínűleg erről a tésztafajtáról már neveztek el olyan New York-i nyomozót valami krimiben, akit folyamatosan csesztet a rendőrkapitány. Mindemellett vacsorának sem utólsó.

Teljesen véletlenül botlottam egy csomag friss (hűtött, de nem mély, 400 gr), paradicsommal és mozarellával töltött capellettibe a Lehel alatti közértben, és meg is örültem gyorsan. Eleve vonzónak tűnt az egyperces főzési idő, meg az is, hogy a töltelék miatt nem kell bonyolult mucit csinálni hozzá. Nem is akartam sokáig cicizni vele, ezért úgy döntöttem, hogy mindent egyszerre dobok majd a serpenyőbe, aztán lesz, ami lesz.

Ezeket aprítottam egy tálba: 1 db szárított + 1 nagy friss paradicsom, fél marék olivabogyó, 4 szelet hajszálvékony sonka*, egy gerezd fokhagyma, egy szál zöldhagyma. Feltettem a vizet forrni, majd az alapanyagokat bő (és forró) olivára dobtam. Sóval, oregánóval összerottyantottam, és mire zubogott a víz, kész is volt (a legvégén még egy kis apróra vágott fokhagyma osont bele). A tésztát - a használati utasítással ellentétben - nem egy, hanem két percig főztem. Ez tányérra került, rá a mártás, illetve parmezán (ez opcionális, miután mozarella már van a töltelékben).

Az egész hacacáré pont annyi időt vesz igénybe, míg a b. nej megmossa a haját - de a szárítás már nem fér bele.

*sonka: ha ezt a szót látjátok a blogban, akkor - eltérő utasítás hiányában - mindig a nyers, pácolt (prosciutto crudo) vagy a hazai füstölt sonka jusson eszetekbe.

Van úgy, hogy eszem valamit, aztán utánajárás nélkül próbálom meg reprodukálni ugyanazt, vagy - rosszabb esetben - hasonlót. Így volt ez a csípős-fokhagymás arabbiátával is, azóta sem kerestem meg az eredeti receptet. (Valószínűleg több is van, hiszen a talján kollégák is más-más módon készítik ugyanazt az ételt észak-dél tngelyén.)

Én így: felteszem a vizet a tésztának, közben két gerezd fokhagyma megnyomorgatva megy az olívára egy mély serpenyőbe, egy gerezdet apróra vágok és félreteszem. Ha az olajon elterül a fokhagyma illata, szórok bele borsot és oregánót, majd jöhet a friss, darabolt paradicsom (praktik: 1 konzerv). Sózom, tíz percig rotyogtatom, e közben jöhet néhány csepp (mokkáskanálnyi) a csípős olajból. A közben megfőtt pennét ráborítom, ekkor adom hozzá az aprított fokhagymát és még egy kis oregánót/bazsalikomot. Magas lángon átforgatom, max. 3 perc. Tálaláskor reszelt parmezán zúdul reá.

Fentiek két főre értendők, a penne 2/3 doboznyi. Az étel nyomatékosan kéri a chiantit, vagy a merlot-t.

Nos, sebtiben közlök egy bénán sikerült fotót az élőben annál szebb csípős cuccról.

Halál izgalmas cím, mi? Van, hogy csak apró fogásokat osztok meg veletek, de meggyőződésem, hogy ugyanazon alapanyagokból is lehet más ízvilágot, vagy élményt kicsikarni. A bruschetta lényegét már tanultuk, most nézzünk egy konkrét esetet.

A kenyeret megpirítjuk, és meglocsoljuk egy kis olivával. A lényeg most következik: az aprított póréhagymát a kenyérre, a lazacszelet (friss, füstölt lazac, és nem a kocsonyás konzerv) alá tesszük. Így nem pereg le evés közben, és ha beleharapunk, először a lazac ízét érzékeljük, és csak utána, kiegészítésként érkezik a hagyma. A tetejére jöhet még egy csöpp oliva, és csipetnyi oregano. Erre csorgatunk egy kis lime-ot, vagy citromot. A vizuális dokumentumon még az is látható, hogy tormát tettem mellé, de evés közben rájöttem, hogy picit unom már a lazac-torma kombót, így felhagytam vele. De ez ettől még lehet jó, dögös feleségem még az én tormámat is átvállalta. Pohár pezsgőt tessék inni mellé.

Már itt is felmerült, hogy a háztartásban mindenképpen lennie kell olyan formulának, mellyel kissé, vagy éppen halálosan csípőssé tehetjük az életeket. Kereskedelmi forgalomban számtalan variációt találhatunk, ennek ellenére javallom a házilag bütykölt szérumot. A hozzávalók: 1 csomag csilipaprika, egy fej fokhagyma, só, olivaolaj és egy hosszúkás üveg (pl. amiben az olivabogyót adják).

A paprikákat hosszában kettévágjuk, ugyanezt tesszük a megtisztított fokhagymagerezdekkel. Az üvegbe felváltva tömködjük őket, pont annyit, amennyi belefér (furfangos, mi?). Egy kávéskanálnyi sót szórunk a tetejére, és ha nyílt színen szándékszunk tárolni, akkor mehet bele némi zöldfűszer (pl. oregano), ettől még esztétikusabb lesz. Utolsó lépésként felöntjük az olajjal, de kurva lassan, hogy minden apró légbuborék kijöhessen a lezárás előtt. Kb. egy hétig hagyjuk oldódni, ezután akár egy cseppjével is ölni lehet. Főzéshez a rajta lévő olajat, vagy a paprikadarabokat használjuk.

Tátátátáááá...!