Valószínűleg erről a tésztafajtáról már neveztek el olyan New York-i nyomozót valami krimiben, akit folyamatosan csesztet a rendőrkapitány. Mindemellett vacsorának sem utólsó.

Teljesen véletlenül botlottam egy csomag friss (hűtött, de nem mély, 400 gr), paradicsommal és mozarellával töltött capellettibe a Lehel alatti közértben, és meg is örültem gyorsan. Eleve vonzónak tűnt az egyperces főzési idő, meg az is, hogy a töltelék miatt nem kell bonyolult mucit csinálni hozzá. Nem is akartam sokáig cicizni vele, ezért úgy döntöttem, hogy mindent egyszerre dobok majd a serpenyőbe, aztán lesz, ami lesz.

Ezeket aprítottam egy tálba: 1 db szárított + 1 nagy friss paradicsom, fél marék olivabogyó, 4 szelet hajszálvékony sonka*, egy gerezd fokhagyma, egy szál zöldhagyma. Feltettem a vizet forrni, majd az alapanyagokat bő (és forró) olivára dobtam. Sóval, oregánóval összerottyantottam, és mire zubogott a víz, kész is volt (a legvégén még egy kis apróra vágott fokhagyma osont bele). A tésztát - a használati utasítással ellentétben - nem egy, hanem két percig főztem. Ez tányérra került, rá a mártás, illetve parmezán (ez opcionális, miután mozarella már van a töltelékben).

Az egész hacacáré pont annyi időt vesz igénybe, míg a b. nej megmossa a haját - de a szárítás már nem fér bele.

*sonka: ha ezt a szót látjátok a blogban, akkor - eltérő utasítás hiányában - mindig a nyers, pácolt (prosciutto crudo) vagy a hazai füstölt sonka jusson eszetekbe.