Elöljáróban annyit, hogy a Pomázi Csillagásztábor egy tradícionális kanbuli, egykori és jelenlegi kollégák/barátok bográcsozós lelazulása minden nyáron, minden létező lazítót bevetve, kivéve csavar.

Ilyen helyzetekben mindig az a nagy kérdés, hogy az étel készül el hamarabb, vagy a séf? Most szerencsénk volt, de nézzük inkább a folyamatot: kockára vágott szalonnát teszünk a bográcsba, lassan kisütjük a zsírját, majd kivesszük, ismétlem: kivesszük a sült szalonnát (pomázi bennszülöttek benne hagynák...). Ez friss kenyérrel príma a fröccs alá. Jön a hagyma, és röviddel utána az aprított fehér/répa/zeller fele, a későbbi sűrűséget megalapozandó. Erre kerül a felkockázott, füstölt csülök. Néhány forgatás után érkezik a házigazda által előző este beáztatott tarkabab, és a maradék zöldség. Megborsozzuk, pirospaprikázzuk szépen, viszont só nem kell, mert a csülökben van bőven. Felöntjük vízzel és beledobjuk az összekötözött petrezselyem- és zellerzöldet. Ha van még hely a bográcsban, a csont is jöhet. Szépen forraljuk, a habot leszedjük, és megvárjuk, míg minden összetevő megpuhul. Ez - a tűz intenzitásától függően - 1/1,5 óra lehet. Közben ügyeljünk arra, hogy Irsai Olivér elég szódát kapjon, és a pálinka se legyen két-három kupicánál több.

UPDATE: Tényleg hatott a fröccs, mert a receptből kimaradt a "körbeállva csipetkét szaggatánk bele a vége előtt 5 perccel" tartalmú mondat!

Ha minden jól megy, a fehérkenyérrel kínált étekből mindenki többször fog kérni. Tessék csak nézni, milyen pöpec lett (fotó: K. Balázs fiatalkorú):